MARCI VISZI A PRÍMET...

Marcink már közel kilenc hónapja viszi a prímet. Egyre nagyobb, egyre ügyesebb, egyre többet kommunikál. Ismerkedik a világgal. A világgal, amely nem mindig olyan befogadó, toleráns, mint azt szereti magáról gondolni. A világgal, amelynek pedig segítőkészségére, toleranciájára szüksége lesz, hogy boldogulni tudjon a világban. Azért, mert nem biztos, hogy olyan ügyes lesz bármiben is, mint egy átlagos ember. Talán majd többször kell neki elmagyarázni dolgokat, hogy megértse, talán több türelemre lesz szükség, míg valamit kellő módon meg tud csinálni. De pozitív példákról már több esetben is írtam itt a blogon. Írtam Pablo Pineda -ról, írtam Karen Gaffney -ról, írtam a Baltazár Színház -ról, nemrég egy Down-szindrómás zumba oktatóról cikkeztek az újságok. Sajnos a magyarországi lapoknak egy ezeknél sokkal kellemetlenebb hírről is számot kellett adniuk. Jól jelzi a közép-kelet-európai régió és a nyugati világ közti különbséget, hogy míg utóbbiban egyre gyakoribbak a sokszor hihetet

Április végén volt fiunk keresztelője, aki - valószínűleg a számára kijelölt kis angyal segítségével - egy nappal a keresztelő után először fordult át a hátáról a hasára. Azóta gyakran megismételte mutatványát, a szülők nagy örömére... Április a keresztelőre való felkészülés jegyében telt. Egyeztetni kellett az időpontot a pappal, a szülőkkel, lefoglalni a helyet a templomhoz közeli kávézóban, be kellett szerezni a keresztelői ingecskét és a gyertyát. Akinek van gyereke, ismeri a helyzetet. Tartottunk kissé attól, hogy a Marci idő előtt megunja az eseményeket, de szerencsére nem így történt. Igaz, végig kommentálta a történteket - olykor egy templomban szokatlan hangerővel - de egyébként jól tűrt mindent. Sőt, azt kimondottan élvezte, amikor a fejecskéjére öntötték a szentelt vizet, amit okos és előrelátó papunk kissé felmelegített a szertartás előtt. (a templomban elég hűvös volt). Aztán, amint véget ért, Marci szépen bealudt, és a közeli kávézóban tartott családi találkozó végéig