MARCI VISZI A PRÍMET...

MarcZi viszi a prímet címmel indult sorozatom a Dunszt.sk nevű online kultúrmagazinban. A harmadik rész... (2020. május 23.)  Már úgy tűnt, minden sínen van. Marci fiunk tavaly ősszel végre elkezdett oviba járni. Boldogok voltunk! Ha a belvárosi magyar oviban nem is kaptunk helyet, úgy éreztük, a külvárosiban legalább szeretettel fogadnak bennünket. Nem féltünk attól sem, hogy így majd naponta több óra elmegy csak az utazásra, hiszen az óvoda messze esik a ligetfalusi lakóteleptől. Néhány hét után kiderült, hogy az új magyar osztály, amely egy szépen felújított épületben nyílt, mégsem a magyar ovi alá tartozik majd. Szlovák osztályokkal vonták össze, és új igazgatóságot kapott. Ez azonban a legkevésbé sem zavart bennünket. Egy gyógypedagógiát tanuló egyetemista lány, aki már régebbtől foglalkozott Marcival, asszisztensként segítette fiunk beilleszkedését. Az óvónők kedvesek voltak és nyitottak, a gyerkőcök aranyosak. Végre fellélegeztünk… Egy nap azonban az óvoda újonnan beiktatott iga

MarcZi viszi a prímet címmel indult sorozatom a Dunszt.sk nevű online kultúrmagazinban. A második rész... (2019. szeptember 24.) Sem Szarvas doktor, sem Kopács, a harkály, de még mindentudó Bagoly úr sem nagyon tudott, segíteni, amikor Marczi, a kis rókafiú szülei azt próbálták kideríteni, mégis honnét és milyen támogatásokat vehetnének igénybe Z betűs rókakölykük gyógytornáira és a szükséges fejlesztéseire. Hamar rájöttek, hogy a legtöbb információt a hozzájuk hasonló cipőben járó rókaszülőktől tudnak kapni… Tapasztalatcsere egy kávé mellett Marczi még alig múlt néhány hónapos, amikor először vittük el őt gyógytornászhoz. Először egy állami fenntartású intézményben próbálkoztunk. Egy héten egyszer mehettünk, akkor is csak fél órára – a biztosító ugyanis csak ennyit fizetett át. Néhány hét után azonban erre a fél órára is csak gyomorgörcsökkel tudtunk gondolni. A gyógytornászunk ugyanis eléggé tapintatlan módon (mintegy a tudását fitogtatva előttünk) minden egyes alkalommal elmesélt va

MarcZi viszi a prímet címmel indult sorozatom a Dunszt nevű online kultúrmagazinban... (2019. július 18.)  Szóval, van ez a rókafiú, ez a Marci, akit már a fél erdő ismer, de „senki le nem tudja” írni helyesen a nevét. Merthogy ő MARCZI igazából – egy Z betű van a nevében. Más, mint a többi rókafiú, akiknek a nevében nincs Z betű.  A  wilsonovói erdőben, ahol Marczi a szüleivel él, az olyan kisrókákat, akik nevükben Z betűvel születtek, régebben igyekeztek minél inkább a társadalmon kívülre zárni. Ezt a róka-társadalom többsége is elfogadta… Szinte közmegegyezés volt abban a kérdésben, hogy mi is igazán a Z betűs rókák sorsa, noha soha senki nem is beszélt igazán „ilyen” dolgokról… Játszótéren Miután az orvosok tudatták velünk a hírt a szülés után, hogy kisfiunk Down-szindrómával született, három éjjelen át a világhálót böngésztem az üres lakásban. Megtudtam, hogy a Down-szindrómás embereknek általában „csak egy keresztvonal található a tenyerükön, szemformájuk mandulavágású, izomtónus

Első írásom a Dunszt nevű online kultúrmagazinban... (2018. április 18. - részlet) Egy (kis róka bőrébe bújt) Down-szindrómás kisfiú édesapjának lírai naplójegyzetei „egészségességességről” és „fogyatékosságosságról”.   kezdetek… Emlékszem, amikor néhány órával fiunk születése után feleségem felhívott a kórházból és elmondta, a szülészorvos szerint „bizonyos jelek” arra utalnak, gyermekünk Down-szindrómával jött a világra. Akkor én még erről a „létállapotról” vajmi keveset tudtam. (Tudatosan használtam „betegség” helyett más gyűjtőfogalmat a Down-szindrómára. A Down-szindróma ugyanis nem betegség. Erről azonban egy későbbi naplójegyzetemben bővebben írok majd.) Három napon és három éjjelen át a világhálót böngésztem kutatva valami biztató, megnyugtató, ugyanakkor örömteli, kedves és nagyszerű után a Down-szindrómával kapcsolatban. Nem pánikhangulatban, sem pedig letört állapotban.   „rókát faragni”… A Marczit egyébként „Mar-szi”-ként ejti, ha róka nagymamája kérdi tőle: „És hogy hívják