egy év után

Eltelt egy év, mióta fiunk megszületett. Szinte hihetetlen, milyen gyorsan telik az idő. Szinte hihetetlen, milyen gyorsan változnak a dolgok bennünk, s a világban.

Úgy kezdtem bele ebbe a blogbejegyzésbe, hogy eldöntöttem, sem előtte s írása alatt sem gondolkodom majd hosszasan. Jöjjön ki elsőre minden, aminek kell. Úgyis annyi gondolat foglalkoztat, nehéz lenne fontossági sorrendet állítani, válogatni közöttük nem látom értelmét, kedvem sincs hozzá.

Sokat gondolkodtam például a blogírás értelmén, mikéntjén. Speciális a téma, lényegében a Down-szindróma adja az alapját, illetve jelen esetben van egy konkrét személy is akiről szól, a fiam, Marci. Több hasonló blogot olvasgattam, szülők írásait. Egy dolgot szeretnék mindenképpen elkerülni a jövőben. Azt, hogy a blogbejegyzéseim bárminemű negatív érzést, szomorúságot keltsenek az olvasókban. Azt tapasztalom, hogy sok, a marcipanbloghoz hasonló oldalon a szerzők talán túl sokat is foglalkoznak azokkal a dolgokkal, helyzetekkel, emberekkel amik/akik fájdalmat ébresztenek bennük. Ez érthető is, azt hiszem...  Mindenesetre én a jövőben arról szeretnék majd írni elsősorban, ami pozitív Marcival kapcsolatban. A mosolya, huncutságai, sikerei, mindazok a boldog pillanatok, amiket nap, mint nap megélünk vele közösen. Terveim közt szerepel, hogy Marcink mindennapjairól rövid videókat is osztok majd meg a jövőben. Ez a blog facebookos társoldalán, a Marci viszi a prímet-en már lényegében be is indult. Azért még a videók megvágása terén van mit tanulnom... Tervbe vettem ezt is, és remélhetőleg már a közeljövőben vonzóbb külsőt kap az oldal is.

Marci elmúlt egy éves. Járni még nem tud, ülni csak támasztással. Ennek ellenére nagyon büszkék vagyunk rá! Ennyi gyógytornát a gyerekek többségének nem kell végigcsinálnia. Mi a Dévény-módszer mellett döntöttünk, emellett otthon is gyakorlunk vele, de csak mértékkel. Látjuk a fejlődést. Igaz, hogy lassabb ez, mint egy nem Down-szindrómás gyereknél, de ezt nem érezzük tragédiának. Nem szeretnénk, ha az első hónapjai, évei csak erről szólnának. A lényeg, amit a feleségemmel el szeretnénk érni az az, hogy a későbbiekben segíteni tudjuk majd őt abban, hogy megtalálja azt a környezetet, ahol boldog tud lenni, ahol ki tud teljesedni. Huncut kis kölyök! Jókedvű. Sokat viccelődik velünk. Szeretnénk, hogy ez a vidám természete mindig megmaradhasson. Ehhez jó óvodát, jó iskolát kell majd találnunk. Olyan környezetet, ahol komolyan veszik az álmait, gondolatait, elképzeléseit. Problémái, nehézségei mindenkinek vannak, Marcinak is... Ettől ő még a mi szemünkben mindig is az lesz, aki: ember, mint bárki más. Igenis meg szeretnénk őt védeni a rosszindulatú emberektől, az olyan környezettől, ahol neki nem lehet szava, mert... ahol neki nem  lehetnek álmai, csak mert... De ez is kevés. Olyan környezetet szeretnénk kialakítani a számára, ahol az álmait meg is tudja majd valósítani, bármik is legyenek azok! Mindemellett fontos még, hogy minél önállóbb tudjon majd lenni. Ennek elérésében minden bizonnyal mások segítségére, más, hasonló cipőben járó szülőkkel való együttműködésre is szükség lesz. De talán túlságosan előre rohantam már...

Marci egy éves múlt... És már olyan szavakat tud, mint "abadzé", "kijépappatüm", "üngepp", "egödtcsugié", "ebő", "hejdő", stb. Nagyon kommunikatív! A papa, apa, baba, lámpa szavakat egyre ügyesebben utánozza, az anya szócskával is ismerkedik. Imád fürdeni, pancsolni! Igaz, apának mindig át kell vetkőzni a fürdetés után, mert olyan vizes mindene, mintha épp egy zivatar kapta volna el, de azért örül ő is. Mindenféle anyafőzte finomságokat szeret: répás-krumplis-cukkinis keveréket ízletes kásával keverve, barackos-banános turmixot almás péppel, vagy épp a puszta kifli végét a "Reggeli az ágyban" keretében. Sétálni leginkább úgy szeret, ha apa vagy anya karjában fekve leselkedhet jobbra-balra, csodálkozhat rá a nagyvilágra. Hattyúkat bámulni a tóparton számára szintén élvezet. A mi számunkra meg minden pillanat, amikor vele lehetünk! (kivéve, amikor már nagyon fáradtak vagyunk, de ez a blog nem ezekről a pillanatokról szól!)

Köszönjük ezt az évet, Marci, és már alig várjuk a következőt!