Ugrás a fő tartalomra

számvetés



Ha az igazat akarom, őszinte lenni...miről szól ez a blog? Miért kezdtem bele? Mi vele a célom? Jó apának mutatkozni? Bizonyítani a világnak, hogy így is jó, így is lehet? Netán utat törni a fiam részére? Elfeledtetni a keserűség hangját? Keserű vagyok?! Szomorú, hogy a fiam downnal született? Bánt ez engem? Bánt...(kissé) Fáj? Fáj...(kissé) Örülök a fiam születésének? Örülök! (nagyon) Boldoggá tesznek a vele töltött mindennapok? Boldoggá tesznek. (Lefekszem mellé. Rám mosolyog. Gagyog valamit. Belemarkol az orromba. Fejbe csap) Félek?

Nem erőltethetem rá másokra az én hitem. Hitem, hogy ő is olyan, mint más. Másokat is bánt, másoknak is fáj, mások is félnek. Sajnálnak is? Ne sajnáljatok! (Mellé fekszem, rám mosolyog)

Egyszer felnő. Együtt nézzük majd felhők vonulását. Együtt mosolygunk a világra. Talán elsőre nem értem mit, de mondd valamit. Hogy ne féljek? Ezt mondod, fiam? Bólint... Annyit mondok majd akkor, köszönöm. Köszönöm, hogy erre megtanítottál!

Érzések törnek elő. A felnőtté válás...óvoda, iskola, munka... Hogy lesz? Befogadják majd őt? Elfogadják? Lehet -e boldog? Nem csúfolják -e ki majd? Nyitott lesz -e gyerek, tanár, munkaadó a másságára? S mi lesz velünk a feleségemmel? Képesek leszünk -e megadni a számára mindazt, amire szüksége lesz? Ki tudjuk -e számára alakítani azt a környezetet, ahol ki tud majd bontakozni? Lesz -e erőnk végigvinni az egészet?

Idős kor. Marci közénk fekszik a csillagos ég alatt. Ránk mosolyog. A mi gyermekünk... (Zárójeles rész?)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

"Szó, szó, szó..." - Marci beszélni tanul

Aki facebookon is követi kis családunk mindennapjait, talán emlékezik még arra a hangfelvételre, amin az akkor még csak alig egy éves Marci fiunk az „apa” szócskát ismételgeti. Az azóta eltelt időben sok más szót is megértett és kimondott már, de vannak időszakok, amikor közülük egyet-egyet elfelejt. Marci ma - néhány hetes kihagyás után - ismét apának szólított. Boldogság a köbön! Sajnos feleségemnek még nem adatott meg az az öröm, hogy Marcello – ahogy olaszos hangulatunkban olykor Marcinkat nevezzük - anyának szólítsa őt. Remélhetőleg ez már a közeljövőben megváltozik! Bizakodásomnak jó okot ad, hogy Marcink egyre több szót ért, és egyre több szót mondani is megtanult már. (rövid lista - kimondott szavak: „adjál”, „be”, tente, tik-tak, lámpa, cica, apa, baba, bárány; állathangok utánzása, állatok jelölése: kutya, oroszlán, bárány, ló, madár, kacsa, tehén, hal, stb.; amiket mutatni szokott vagy ért: has, haj, pancsi, ham-ham, víz, szem, fül, orr, száj, fog, láb...
2 megjegyzés
További információk

MarcZi viszi a prímet 3.

MarcZi viszi a prímet címmel indult sorozatom a Dunszt.sk nevű online kultúrmagazinban. A harmadik rész... (2020. május 23.)  Már úgy tűnt, minden sínen van. Marci fiunk tavaly ősszel végre elkezdett oviba járni. Boldogok voltunk! Ha a belvárosi magyar oviban nem is kaptunk helyet, úgy éreztük, a külvárosiban legalább szeretettel fogadnak bennünket. Nem féltünk attól sem, hogy így majd naponta több óra elmegy csak az utazásra, hiszen az óvoda messze esik a ligetfalusi lakóteleptől. Néhány hét után kiderült, hogy az új magyar osztály, amely egy szépen felújított épületben nyílt, mégsem a magyar ovi alá tartozik majd. Szlovák osztályokkal vonták össze, és új igazgatóságot kapott. Ez azonban a legkevésbé sem zavart bennünket. Egy gyógypedagógiát tanuló egyetemista lány, aki már régebbtől foglalkozott Marcival, asszisztensként segítette fiunk beilleszkedését. Az óvónők kedvesek voltak és nyitottak, a gyerkőcök aranyosak. Végre fellélegeztünk… Egy nap azonban az óvoda újonnan beiktatott...
Megjegyzés küldése
További információk

Arról, hogy miért is viszi Marci a prímet...

Marci fiam tegnapelőtt volt három hónapos. Névnapja is ezen a napon volt, november 11-én. Csupa prímszám... Gyenge voltam matekból, de a 11 biztos az. A három is az. Jó, jó, tudom, ez erőltetett. Prímszám azonban a 47 is. Marci fiam ennyi kromoszómával született. Eggyel többel, mint mi, halandó emberek...Különleges kisember! Marci viszi a prímet. Amikor megtudtuk a diagnózist, Marci épp hangosan sírt és nagyon meleg volt. Igen, 2015 nyarán kimondottan hőség volt, tikkasztó forróság. Én épp büszke apa módjára sétáltam a városban, kezemben a legvastagabb szivarral, ami a trafikban kapható volt. Ekkor jött a telefon... A feleségem hívott fáradt, ijedt hangon. Az orvos kivizsgálta Marcinkat és Down-szindrómára utaló jeleket talált... A fene se hallott addig olyan dolgokról, mint a négyujjas barázda, szandál-árok a lábon, meg hasonlók. Vártunk, még nem volt biztos. Nem tagadom, kétségbe estem. Egész este az internetet böngésztem, több napig nehezen tudtam aludni. Sok mindent ...
Megjegyzés küldése
További információk