Ugrás a fő tartalomra

számvetés



Ha az igazat akarom, őszinte lenni...miről szól ez a blog? Miért kezdtem bele? Mi vele a célom? Jó apának mutatkozni? Bizonyítani a világnak, hogy így is jó, így is lehet? Netán utat törni a fiam részére? Elfeledtetni a keserűség hangját? Keserű vagyok?! Szomorú, hogy a fiam downnal született? Bánt ez engem? Bánt...(kissé) Fáj? Fáj...(kissé) Örülök a fiam születésének? Örülök! (nagyon) Boldoggá tesznek a vele töltött mindennapok? Boldoggá tesznek. (Lefekszem mellé. Rám mosolyog. Gagyog valamit. Belemarkol az orromba. Fejbe csap) Félek?

Nem erőltethetem rá másokra az én hitem. Hitem, hogy ő is olyan, mint más. Másokat is bánt, másoknak is fáj, mások is félnek. Sajnálnak is? Ne sajnáljatok! (Mellé fekszem, rám mosolyog)

Egyszer felnő. Együtt nézzük majd felhők vonulását. Együtt mosolygunk a világra. Talán elsőre nem értem mit, de mondd valamit. Hogy ne féljek? Ezt mondod, fiam? Bólint... Annyit mondok majd akkor, köszönöm. Köszönöm, hogy erre megtanítottál!

Érzések törnek elő. A felnőtté válás...óvoda, iskola, munka... Hogy lesz? Befogadják majd őt? Elfogadják? Lehet -e boldog? Nem csúfolják -e ki majd? Nyitott lesz -e gyerek, tanár, munkaadó a másságára? S mi lesz velünk a feleségemmel? Képesek leszünk -e megadni a számára mindazt, amire szüksége lesz? Ki tudjuk -e számára alakítani azt a környezetet, ahol ki tud majd bontakozni? Lesz -e erőnk végigvinni az egészet?

Idős kor. Marci közénk fekszik a csillagos ég alatt. Ránk mosolyog. A mi gyermekünk... (Zárójeles rész?)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kritika és önkritika...

Van valami közös azon downos gyermekeket nevelő szülőkben, akik komolyan veszik csemetéjük jövőbeni boldogulását. Háklisak az előítéletes megközelítésekre. Szeretnék, ha a gyermekükhöz a társadalom is úgy viszonyulna, ahogy ők maguk. Hiszen ő elsősorban nem egy szindrómás, hanem egy ember! Marci (feleségem mostanában Marcello-nak hívja) lassan öt hónapos. Először ünnepelt velünk karácsonykor, szilveszterkor. Szép volt, fárasztó is, mint valószínűleg  minden más kisbabával. Semmi különlegesen szindrómás jellege nem volt az ünnepeknek. Igazából a hétköznapokban nem is gondolunk külön arra, hogy ő bármiben is eltérhet más gyermekektől. Talán csak annyiban különbözik a helyzet, hogy Marcinkkal több olyan foglalkozásra járunk, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a későbbiekben csekélyebb mértékben térjen el a testi-szellemi fejlődése a nem szindrómás társai fejlődésétől. Feleségemmel és más downos gyermekek szüleivel sokat beszélgetünk arról, miféle reakciókat tapasztalunk/tapasztaltunk...
4 megjegyzés
További információk

Egy, kettő, három... szülinapi blogbejegyzés

    Marci augusztusban ünnepelt, s mi, a szülei vele ünnepeltünk. Fiam három éves lett...     Volt egy kezdeti megdöbbenés, enyhe kétségbeesés. Mára tán megizmosodtunk már valamelyest lelkiekben. Értek bennünket fura övön aluli ütések is, s ma is bánt még a közöny.      Marci más, nincs mit ezen tagadni, se szépíteni. A kortársaihoz képest már egy jelentős késés alakult ki mint a mozgás, mint az ügyesség, a felfogás, a beszéd tekintetében is.      Marci meglepően okos és ügyes! Ellentmondásba ütköztem? Most én kérdezek: csak fekete-fehér relációkban lehet gondolkodni egy fogyatékkal élő ember tekintetében?! (vagy, ha egészséges és fogyatékos gyermeket összehasonlítunk?) Egy fogyatékos ember csak ügyetlen, csak buta lehet?...     Marci már nagyjából 20-30 állatot felismer hallás/látás után. Ezek többségét le is tudja utánozni. Szinte az összes testrészét meg tudja mutatni, ha kérjük tőle. Sokat ért, sok mindent me...
3 megjegyzés
További információk

Egy család vagyunk

Van valami közös a Down-szindrómás gyermekeket nevelő szülőkben. Szeretik a gyereküket, és szeretnék, ha a világ is úgy közelítene hozzá, mint ők: normálisan. Nem szánalomra vágynak, nem együttérzésre, egyszerűen csak arra, hogy magyarázkodás nélkül is elfogadják, jól megvannak, sőt, boldogok! Rokonok látogattak el hozzánk a hétvégén, babalátogatóba. Gyorsan elszállt az a két óra, amit minálunk töltöttek. Kellemes volt. Talán először éreztük magunkat ilyen gondtalanul. Az, hogy Marcink DS, szóba se került. Mindenkinek nagyon tetszett, ölelgették, kézről-kézre járt, és Marcinak ez kimondottan tetszett. Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy semmi olyan dologról nem faggattak minket vendégeink, ami a Down-szindrómával kapcsolatos. Marcink homlokán elhomályosult a pecsét. Sőt, talán meg sem jelent. Volt helyette nagy csodálkozás és derülés azon, hogy pelenka tekercsekből összeállított tortát kaptunk, és öröm amiatt, hogy rég nem látott rokonokkal találkoztunk, beszélgettünk. Hát, ilyen is...
2 megjegyzés
További információk