"Szó, szó, szó..." - Marci beszélni tanul

Aki facebookon is követi kis családunk mindennapjait, talán emlékezik még arra a hangfelvételre, amin az akkor még csak alig egy éves Marci fiunk az „apa” szócskát ismételgeti. Az azóta eltelt időben sok más szót is megértett és kimondott már, de vannak időszakok, amikor közülük egyet-egyet elfelejt. Marci ma - néhány hetes kihagyás után - ismét apának szólított. Boldogság a köbön!

Sajnos feleségemnek még nem adatott meg az az öröm, hogy Marcello – ahogy olaszos hangulatunkban olykor Marcinkat nevezzük - anyának szólítsa őt. Remélhetőleg ez már a közeljövőben megváltozik! Bizakodásomnak jó okot ad, hogy Marcink egyre több szót ért, és egyre több szót mondani is megtanult már. (rövid lista - kimondott szavak: „adjál”, „be”, tente, tik-tak, lámpa, cica, apa, baba, bárány; állathangok utánzása, állatok jelölése: kutya, oroszlán, bárány, ló, madár, kacsa, tehén, hal, stb.; amiket mutatni szokott vagy ért: has, haj, pancsi, ham-ham, víz, szem, fül, orr, száj, fog, láb, kéz, stb. )    

Először értettem meg, amiről feleségem már régóta meg van győződve (s szakemberek is ezt mondják), hogy számára miért lehet még mindig nehéz kimondani, megérteni pl. az olyan szónak az értelmét, jelentését, mint az „anya”. Anyának mondani (látni) anyát, apának apát, bácsinak bácsit, kisleánynak kisleányt... Az ő kis világában a belső órát más rúgók s fogaskerek működtetik. Lassabban telik az idő...”Még nem érett meg rá, hogy kimondja” - csattogtathatnám az újabb és újabb közhelyeket, miközben csak arra gondolok, hogy az ő szemében apa es anya, mama es papa, kisfiú es kisleány, néni és bácsi fogalma még jobban összemosódik, mint pl. egy vele egykorú, csak épp kromoszóma – többlet nélkül született gyermek esetében. Azt már tudja, hogy ő, ő... Keresi is, kutatja becsülettel a saját határait, pl. nagy markolások kíséretében apa meg anya arcába (és sajnos néha más arcába is, de szerencsére ebből egyre gyakrabban vàlt át - egy kis biztatás nyomán - simogatásra.)… Fiunk határkereső kis tarsolyában találhatók még: öröm-sikolyok evés közben, huncutkodások és kisebb-nagyobb csínytevések.  Azt viszont, hogy ki az a másik, gyakran a saját kis lényével mossa össze egyelőre. Ezért is van, hogy Marci nagy tömegben is (pl. ha a fiammal hintázom egy telt játszótér közepén, míg a feleségem a játszótér melletti padon ül) keresi és általában meg is találja a szemével a feleségemet, de otthon, ha megkérdem tőle, hol van anya?, akkor ugyan ránéz, de közben magára mutogat, mondogatva, hogy baba-baba.

Marcello két éves múlt... és ma azt mondta nekem, APA...és egy nagy nyálas-cuppanós  puszit is kaptam mellé az arcomra szeretete jeléül. Talán anya is hamarosan megérezheti ugyanazt a boldogságot, amit ilyenkor én érzek. Addig is: boldog születésnapot, kicsi fiam!