Hadd' kezdjem egy örömhírrel: 2018 január 25-én egy beszélgetőestre hívtak, ahol majd a blog, na meg Marcink is téma lesz. Récsei Noémi vezeti majd, egy másik család is ott lesz, ahol szintén van egy olyan csodagyerek, mint kisfiunk. Galántán lesz a beszélgetés, az Esterházy Galanta wine&coffee-ben. Részletek hamarosan... Gyertek sokan!
Régen írtam ide... Gondolkodtam is rajta, vajon miért. Magyarázkodhatnék, hogy azért, mert sok volt a dolgom(ez igaz is), hogy nem volt téma, amiről írhatnék(ez kevésbé igaz), hogy elromlott a számítógépem vagy annak billentyűzete(egyik sem igaz), hogy valójában írtam, csak a blogbejegyzés elveszett a világháló-rengetegben... De talán más oka is volt.
E blog szerzője bár nem nagyon szereti, mégis előszeretettel használ nagy szavakat. S most úgy látom, Marci fiunk megszületése után a kezdetben előre menekültem. Olvasva első blogbejegyzéseimet most úgy látom, túl gyorsan akartam olyan képet láttatni magamról/magunkról, mint akit/akiket az, hogy gyermekünk Down-szindrómával született, egyáltalán nem érintett másként, mint ha nem így született volna. Félreértés ne essék, Marci fiunk születését, s az ő kis másságát ma sem érzem és sosem éreztem tragédiának! Mégis, a napokban elgondolkodtam azon, hogy ez a mostani picivel hosszabb csönd oka nem lehet -e az, hogy még voltak/vannak dolgok, amiknek le kellett/le kell ülepedniük.
Pszichológusok, okos emberek, tapasztalt szülők, akik hasonló cipőben járnak, mint mi járunk feleségemmel nagyon bölcsen és egyöntetűen azt mondják, van egy időszak, amin át kell mennie minden szülőnek, akinek gyermekénél valami másság derül ki születése után. Megértés?, belátás?...- a lényeg minden esetben az, hogy az ilyen helyzetbe került szülőnek el kell engednie azt a gyermeket, akit várt, hogy igazán magához tudja engedni azt, aki a világra jött.
No már most, amilyen helyes kölyök ez a mi kis Marcink, igazán kár lett volna, ha ezt az "ügyet" nem zárom le végre magamban! :) Azt hiszem pont valami ilyesmi ment végbe a blog szerzőjében. El kellett engednem egy makk egészséges, de valójában csak az álmaimban, képzeletemben létező kisembert, hogy igazán el tudjam fogadni s szeretni tudjam őt, kisfiunkat, Marcit. Egy makk egészséges kis embert, aki egy picit mégis más! S ez így van jól.
Akkorákat birkóztunk Marcival az utóbbi napokban, hogy csak na! És persze mindig ő győzött. Naná, hiszen Marci viszi a prímet! Ő, ő, igazán ő, szeretett kisfiam...
Régen írtam ide... Gondolkodtam is rajta, vajon miért. Magyarázkodhatnék, hogy azért, mert sok volt a dolgom(ez igaz is), hogy nem volt téma, amiről írhatnék(ez kevésbé igaz), hogy elromlott a számítógépem vagy annak billentyűzete(egyik sem igaz), hogy valójában írtam, csak a blogbejegyzés elveszett a világháló-rengetegben... De talán más oka is volt.
E blog szerzője bár nem nagyon szereti, mégis előszeretettel használ nagy szavakat. S most úgy látom, Marci fiunk megszületése után a kezdetben előre menekültem. Olvasva első blogbejegyzéseimet most úgy látom, túl gyorsan akartam olyan képet láttatni magamról/magunkról, mint akit/akiket az, hogy gyermekünk Down-szindrómával született, egyáltalán nem érintett másként, mint ha nem így született volna. Félreértés ne essék, Marci fiunk születését, s az ő kis másságát ma sem érzem és sosem éreztem tragédiának! Mégis, a napokban elgondolkodtam azon, hogy ez a mostani picivel hosszabb csönd oka nem lehet -e az, hogy még voltak/vannak dolgok, amiknek le kellett/le kell ülepedniük.
Pszichológusok, okos emberek, tapasztalt szülők, akik hasonló cipőben járnak, mint mi járunk feleségemmel nagyon bölcsen és egyöntetűen azt mondják, van egy időszak, amin át kell mennie minden szülőnek, akinek gyermekénél valami másság derül ki születése után. Megértés?, belátás?...- a lényeg minden esetben az, hogy az ilyen helyzetbe került szülőnek el kell engednie azt a gyermeket, akit várt, hogy igazán magához tudja engedni azt, aki a világra jött.
No már most, amilyen helyes kölyök ez a mi kis Marcink, igazán kár lett volna, ha ezt az "ügyet" nem zárom le végre magamban! :) Azt hiszem pont valami ilyesmi ment végbe a blog szerzőjében. El kellett engednem egy makk egészséges, de valójában csak az álmaimban, képzeletemben létező kisembert, hogy igazán el tudjam fogadni s szeretni tudjam őt, kisfiunkat, Marcit. Egy makk egészséges kis embert, aki egy picit mégis más! S ez így van jól.
Akkorákat birkóztunk Marcival az utóbbi napokban, hogy csak na! És persze mindig ő győzött. Naná, hiszen Marci viszi a prímet! Ő, ő, igazán ő, szeretett kisfiam...
Ne feledjétek! 2018 január 25., este hat óra, Galánta, Esterházy wine&coffe. Jó lesz!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése