MARCI VISZI A PRÍMET...

Első közös karácsonyunkra készülődünk. Kicsi Marcink már több mint négy hónapja viszi a prímet. Nagyon boldoggá tesz minket az utóbbi napokban. Kicsi fejét a hasán egyre magasabbra emelgeti! De háton fekve még azért könnyebb nézni a csillagokat... Merthogy karácsonyra egy csoda-szerkentyűt kap tőlünk ajándékba! Az ágy szélére erősíthető. Zenél és közben színes csillagokat vetít a plafonra. Tegnap ki is próbáltuk. Nem a Marci nem bírta ki karácsonyig, hanem az apja. Mi, a feleségemmel nagyon élveztük. Marci nézte, nézte egy ideig, aztán tejet kért az anyjától. Persze, beszélni még nem tud, de sírni igen. Jó hangosan! Szóval nagyon boldoggá tesz minket az utóbbi napokban, és ami a legjobb, hogy az orvosok is megerősítettek bennünket megérzésünkben, hogy a Marci jól fejlődik. Egyedül nem tud még megfordulni, de a feleségem egyszer már látta, hogy saját maga oldalra fordult. Mindenesetre, egy kis rásegítéssel a hasra fordulás is jól megy már. A fejét pedig egyre magasabbra és egyre hos

A cím túlzás... Többször is leírtam már és komolyan gondolom, nem tartom/nem tartjuk tragédiának, hogy a pici fogyatékkal született. De azért voltak/vannak nehéz perceink. Szülés után a boldog apa értesítő leveleket ír, telefonál szülőknek, barátoknak. Boldogan járja az utcákat, tereket. Felesége hív a kórházból. Az orvos azt mondja, a jelek arra utalnak, hogy a kicsi downos. Még nem biztos, de... Elcsuklik a hangja(a feleségemé). Hazaballagok. Pokoli órák, nehéz percek következnek. Az éjjel nehezen megy az alvás. Internetes oldalakat böngészek, minden információt igyekszem megszerezni a Down-szindrómáról. Két-három nap után kissé megnyugszom. Sajnos a kicsi sárgasága nem múlik. Feleségemmel együtt több napra bent tartják a kórházban. A kórházi légkör, a nagy hőség, a rengeteg ember és a tudat, hogy gyermekünk más lesz, mint azt gondoltuk a feleségem idegeit is próbára teszi. Nehéz időszak. Nagy utakat teszek meg autóval, a szabadba vágyom. Eldöntöm, lesz, ami lesz, mindent megtesz

Az egyik jó ismerősömtől vettem kölcsön ezt a címet. Írt, hogy tetszenek neki az eddigi írások, meg az, hogy a Marcinkhoz és a Down-szindrómájához úgy viszonyulunk a feleségemmel, mint az a címben olvasható. Ennek örülök. Pedig igazság szerint ezzel egyelőre sok tapasztalatunk nincs. Kicsi fiunk még alig négy hónapos, Down-szindrómás emberrel még nem beszéltem. (kivéve a Marcinkkal folytatott eszmecseréinket: "abő"-"geöp", "gö"- "gü", stb.) Csak az interneten található videókból, írásokból merítkezünk és más, downos gyermeket nevelő szülők tapasztalataiból. Ezt a hozzáállást mindenesetre megerősítik az így gyűjtött információk, de egyelőre csak bízni tudok abban, hogy a mi esetünkben is bebizonyosodik, nincs különbség: "az egyik szőke, a másik barna, a harmadik downos..." És persze lehetne folytatni a sort. Egy dologban azonban biztos eltérnek a downos gyerekek nem downos társaiktól. Ha Marci fiunk rendesen, 46 kromoszómával születe