Van valami közös a Down-szindrómás gyermekeket nevelő szülőkben. Szeretik a gyereküket, és szeretnék, ha a világ is úgy közelítene hozzá, mint ők: normálisan. Nem szánalomra vágynak, nem együttérzésre, egyszerűen csak arra, hogy magyarázkodás nélkül is elfogadják, jól megvannak, sőt, boldogok!
Rokonok látogattak el hozzánk a hétvégén, babalátogatóba. Gyorsan elszállt az a két óra, amit minálunk töltöttek. Kellemes volt. Talán először éreztük magunkat ilyen gondtalanul. Az, hogy Marcink DS, szóba se került. Mindenkinek nagyon tetszett, ölelgették, kézről-kézre járt, és Marcinak ez kimondottan tetszett. Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy semmi olyan dologról nem faggattak minket vendégeink, ami a Down-szindrómával kapcsolatos. Marcink homlokán elhomályosult a pecsét. Sőt, talán meg sem jelent. Volt helyette nagy csodálkozás és derülés azon, hogy pelenka tekercsekből összeállított tortát kaptunk, és öröm amiatt, hogy rég nem látott rokonokkal találkoztunk, beszélgettünk.
Hát, ilyen is van, néztünk egymásra boldogan a feleségemmel, miután látogatóink a kezdődő hóhullásban elindultak hazafelé. Azon gondolkodtam, hogy mindez talán annak is köszönhető, hogy már mi sem foglalkozunk annyit Marcink szindrómájával. A sebek begyógyultak. A bú elköszönt és szépen csendben eltávozott. Köszönjük, jól vagyunk! De jó, hogy ezt mások is így látták és osztoztak örömünkben...
Fotó: Unokatestvérem felesége kezében Marcink, középen pedig az említett pelenkatorta :)
Rokonok látogattak el hozzánk a hétvégén, babalátogatóba. Gyorsan elszállt az a két óra, amit minálunk töltöttek. Kellemes volt. Talán először éreztük magunkat ilyen gondtalanul. Az, hogy Marcink DS, szóba se került. Mindenkinek nagyon tetszett, ölelgették, kézről-kézre járt, és Marcinak ez kimondottan tetszett. Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy semmi olyan dologról nem faggattak minket vendégeink, ami a Down-szindrómával kapcsolatos. Marcink homlokán elhomályosult a pecsét. Sőt, talán meg sem jelent. Volt helyette nagy csodálkozás és derülés azon, hogy pelenka tekercsekből összeállított tortát kaptunk, és öröm amiatt, hogy rég nem látott rokonokkal találkoztunk, beszélgettünk.
Hát, ilyen is van, néztünk egymásra boldogan a feleségemmel, miután látogatóink a kezdődő hóhullásban elindultak hazafelé. Azon gondolkodtam, hogy mindez talán annak is köszönhető, hogy már mi sem foglalkozunk annyit Marcink szindrómájával. A sebek begyógyultak. A bú elköszönt és szépen csendben eltávozott. Köszönjük, jól vagyunk! De jó, hogy ezt mások is így látták és osztoztak örömünkben...
Fotó: Unokatestvérem felesége kezében Marcink, középen pedig az említett pelenkatorta :)
Ismerek sok családot ahol Down szindromás az egyik családtag... a helyzet az hogy amíg nem vagyunk " egészséges" emberként tisztában ezzel a diagnózissal, az ilyen családok életét teljesein drámainak képeljük... az ellentét az igazság. Az összes család - akiket én ismerek boldogabb mint bármelyik más ilyen jellegű betegséggel nem küzdő család. Ismerek szülőket, akik felneveltek két egészséges gyereket, és a harmadik baba Down szindrómás lett. A kezdeti elkeseredés után, ahogy nőtt a baba, majd tinédzser és felnőtt lett arra jöttek rá, hogy bár mindegyik gyermeküket egyformán imádják a harmadik gyermeküktől kapott szeretet mennyisége és minősége nem hasonlítható semmivel.Ugyhogy remélem Laci, ez a kis üzeneted eljut nagyon sok embrhez, a babához pedig gratulálok. Rengeteg öröm, boldogság és tartalmas élet áll előttetek most már Marcival együtt.U.i.: tényleg komoly az a pelenkatorta :-D
VálaszTörlésGaspar Marika- Gaspi
Köszönjük szépen, Gaspi! Igen, a pelenkatorta tényleg szuper ötlet volt, a Marci meg már szépen "fogyasztja" is! :)
VálaszTörlés