Ugrás a fő tartalomra

Életképek...

Marci lassan 5 hónapja viszi a prímet! Ma blogbejegyzés helyett néhány fényképet osztanék meg róla a születésétől a mai napokig. Kellemes böngészést!


Kezdjük is mindjárt a legelején. 2015 augusztus 11-én, egy forró nyári nap kora délutánján...


megszülettem...



haza is mentem volna rögtön, de azok a fránya doktorok még bent tartottak pár napig a sárgaságom miatt...




még szerencse, hogy anya is ott volt velem... Mit mondhatnék, enni már akkor is szerettem!







na, meg aludni is...






Amikor végre hazaengedtek apa is megpróbálkozhatott vele, hogy felöltöztessen...






Azért aludni továbbra is szeretek...sokat!




meg huncutul nézni...




utazgatni is...







játszani...






csak úgy nézelődni...







de a leginkább akkor örültem, amikor megjött a Mikulás... Ácsi, hiszen a Mikulás én vagyok!







Hát, ez vagyok én... a kis puma :)


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

MarcZi viszi a prímet 3.

MarcZi viszi a prímet címmel indult sorozatom a Dunszt.sk nevű online kultúrmagazinban. A harmadik rész... (2020. május 23.)  Már úgy tűnt, minden sínen van. Marci fiunk tavaly ősszel végre elkezdett oviba járni. Boldogok voltunk! Ha a belvárosi magyar oviban nem is kaptunk helyet, úgy éreztük, a külvárosiban legalább szeretettel fogadnak bennünket. Nem féltünk attól sem, hogy így majd naponta több óra elmegy csak az utazásra, hiszen az óvoda messze esik a ligetfalusi lakóteleptől. Néhány hét után kiderült, hogy az új magyar osztály, amely egy szépen felújított épületben nyílt, mégsem a magyar ovi alá tartozik majd. Szlovák osztályokkal vonták össze, és új igazgatóságot kapott. Ez azonban a legkevésbé sem zavart bennünket. Egy gyógypedagógiát tanuló egyetemista lány, aki már régebbtől foglalkozott Marcival, asszisztensként segítette fiunk beilleszkedését. Az óvónők kedvesek voltak és nyitottak, a gyerkőcök aranyosak. Végre fellélegeztünk… Egy nap azonban az óvoda újonnan beiktatott...

"Szó, szó, szó..." - Marci beszélni tanul

Aki facebookon is követi kis családunk mindennapjait, talán emlékezik még arra a hangfelvételre, amin az akkor még csak alig egy éves Marci fiunk az „apa” szócskát ismételgeti. Az azóta eltelt időben sok más szót is megértett és kimondott már, de vannak időszakok, amikor közülük egyet-egyet elfelejt. Marci ma - néhány hetes kihagyás után - ismét apának szólított. Boldogság a köbön! Sajnos feleségemnek még nem adatott meg az az öröm, hogy Marcello – ahogy olaszos hangulatunkban olykor Marcinkat nevezzük - anyának szólítsa őt. Remélhetőleg ez már a közeljövőben megváltozik! Bizakodásomnak jó okot ad, hogy Marcink egyre több szót ért, és egyre több szót mondani is megtanult már. (rövid lista - kimondott szavak: „adjál”, „be”, tente, tik-tak, lámpa, cica, apa, baba, bárány; állathangok utánzása, állatok jelölése: kutya, oroszlán, bárány, ló, madár, kacsa, tehén, hal, stb.; amiket mutatni szokott vagy ért: has, haj, pancsi, ham-ham, víz, szem, fül, orr, száj, fog, láb...

Elengedés...

Hadd' kezdjem egy örömhírrel: 2018 január 25-én egy beszélgetőestre hívtak, ahol majd a blog, na meg Marcink is téma lesz. Récsei Noémi vezeti majd, egy másik család is ott lesz, ahol szintén van egy olyan csodagyerek, mint kisfiunk. Galántán lesz a beszélgetés, az Esterházy Galanta wine&coffee -ben. Részletek hamarosan... Gyertek sokan! Régen írtam ide... Gondolkodtam is rajta, vajon miért. Magyarázkodhatnék, hogy azért, mert sok volt a dolgom(ez igaz is), hogy nem volt téma, amiről írhatnék(ez kevésbé igaz), hogy elromlott a számítógépem vagy annak billentyűzete(egyik sem igaz), hogy valójában írtam, csak a blogbejegyzés elveszett a világháló-rengetegben... De talán más oka is volt. E blog szerzője bár nem nagyon szereti, mégis előszeretettel használ nagy szavakat. S most úgy látom, Marci fiunk megszületése után a kezdetben előre menekültem. Olvasva első blogbejegyzéseimet most úgy látom, túl gyorsan akartam olyan képet láttatni magamról/magunkról, mint akit/akiket az, h...